Személyes

Így etetünk madarakat!

2014-12-19
madar6

A nagy karácsonyi készülődésben a kis madárkákról sem feledkeztünk meg, persze volt ennek némi ráhatása az adventi naptárból húzott kártyának is. Angyalsegédként egyik napra a madárkák etetése jutott, mint jócselekedet tétel. Az a jó ebben az idei adventi naptárban (nem akarom magam fényezni, de ez most tényleg nagyon jól sikerült), hogy kap is ajándékot, meg ad is. Épp olyan fontos (ha nem fontosabb, de mivel még gyerek, ezért beérem azzal, ha épp úgy tud örülni akkor is, ha ajándékot kap, és akkor is, ha ad) megtanítani a gyerekeket arra, hogy ajándékot nemcsak kapni jó, hanem adni is. Így adakoztunk már agy doboznyi könyvvel és játékkal a Mikulásgyárnak (reméljük, örömet okozunk vele más gyerekeknek), képeslapokat gyártottunk és küldtünk nagyszülőknek, unokatesóknak, most pedig a madárkák vannak soron. Tél lévén egyre kevesebb lehetőségük van élelmet találni. Bár még nincs annyira hideg, és nem lepte be hó jó időre a tájat, azért mi így is gondoskodunk róla, hogy biztosan legyen mit enniük. Készítettünk néhány fára akasztható eleséget, amiket az udvaron lévő fákra aggattunk fel, egy-kettőt pedig az erkélyre (ha netán ide merészkednének, meg tudnánk közelebbről szemlélni a kis cinkéket).

Gazdaboltban vettem madáreleséget, de barkácsáruházban, vagy nagyobb élelmiszerboltban is kapni. 3 csészényit mértem ki belőle, hozzá 1 csészényi zselatinos vizet öntöttem. Ez 3 evőkanál (kb. 1 zacskó) zselatinból és 1 csésze vízből készült a csomagoláson feltüntetett leírás szerint. Szívószálból darabokat vágtam, ez adja majd a madzag helyét a felfüggesztéshez. Már csak formába kellet tölteni és hideg helyre téve megvárni, hogy megdermedjen. Muffin formát használtam hozzá, kapszlikat a megszokottak szerint, szívószál köré kanalazva a madáreleség, dermedés után pedig csak le kellett húzni a muffin papírt, madzagot kötni és lehetett is akasztani.

madar1 madar2madar3madar4madar5madar7

You Might Also Like

Nincs hozzászólás

Leave a Reply